Requiem sokak álmáért ....(egy"sosem volt MALÉV-os"megemlékezése a 6.évfordulón)

​

"Én magam sosem voltam MALÉV-os. A MALÉV társcégénél a Légiforgalmi- és Repülőtéri Igazgatóságnál voltam pályakezdő, majd annak utódcégeinél töltöttem 17 évet csodás évet az életemből.

Én magam sosem voltam MALÉV-os, de az életem meghatározó személyei közül többen is, így pontosan ismerem az életérzést, amit ez az öt ikonikus betű szimbolizál.

Én magam sosem voltam MALÉV-os, mégis a repülőtér és a légiközlekedés szeretetét szívtam magamba az anyatejjel, ebben nőttem fel és ebben töltöttem a fiatal felnőtt éveimet.

Több mint negyvenhárom éve repülőgépek húznak el a fejem felett, csukott szemmel is könnyen megkülönböztetem a fel- és leszálló gépek hangját. Olyan természetes ez számomra, mint másnak a négyeshatos dübörgő hangja a Nagykörúton, vagy a vonat zakatolása a töltés mellett.

Társaságban sokszor elmesélem, hogy még randizni is úgy mentem régen, hogy amikor locsoltam a virágokat a kertben és láttam, hogy melyik légitársaság gépe száll épp le, óra nélkül is tudtam hogy mennyi az idő, kell-e már mennem zuhanyozni, hogy időben kész legyek.

Tudom, hogy azok, akik évente mindössze egy- vagy legfeljebb két külföldi utazás alkalmával találkoznak a légiközlekedéssel, talán nem látják, nem érzik, mitől olyan különleges ez az egész. Nem értik, hogy vajon mit sirat 6 év elteltével is ennyi ember.

-Gyerekek, elmúlt, elgyászoltátok, nincs már ebben több, nem?- kérdezik.

De bizony van. Sokkal több van ebben, mint ami kívülről látszik. Tudom, közhelyes mondat, de aki nem élt ebben, nem tudja elképzelni. Nem tudja elképzelni se, hogy a Magyar Légiközlekedéssel együtt még mi minden veszett oda 2012. február 3-án egyetlen tollvonás által. Életek, álmok, egzisztenciális- és érzelmi biztonság, szerető légkör, biztos talaj.

Sokan, sokféleképpen leírták már, hogy a MALÉV nem egy szimpla munkahely volt. Sokkal inkább egy olyan ÉLETTÉR volt, ahova az emberek SZERETTEK bejárni dolgozni. Nem egy éven át. Huszonöt, harminc évig is, sőt esetleg még annál is tovább.

Egy olyan munkahely volt, ahol öröm volt dolgozni, ahova öröm volt bemenni és ahol az emberek szerették és megbecsülték egymást. Életre szóló barátságok köttettek, szerelmek szövődtek, családok alapítódtak, MALÉV-gyerekek születtek. Ha valakit öröm ért, abban a többiek is osztoztak, ha betegség, bánat szakadt rá, nem volt kérdés, hogy a közösség egy emberként állt mellé és tartotta meg Őt a nehéz időkben.

Ezeknek az emberek a nagy többsége a mai napig is tartja egymással a kapcsolatot, bár az élet ezerfelé sodorta Őket az elmúlt hat évben.

Én magam sosem voltam MALÉV-os, mégis minden évben megkönnyezem, amikor meghallgatom az utolsóként felszálló MALÉV gép rádióforgalmazásának felvételét.

És bár én magam sosem voltam MALÉV-os, mégis a mai napig is sok sok szeretettel emlékszem Rátok, az együtt és egymás mellett töltött évekre, kedves repülőtéri kollégáim, barátaim!

"MAH 745 az utolsó MALÉV járat személyzete nevében köszönjük a több évtizedes együttműködést, szervusztok!" (idézet az utolsó MALÉV gép rádióforgalmazásából)"